2022. november 5., szombat

A klasszikus hifizés vége

A Keravill után sikerült elhelyezkednem álmaim munkahelyén, egy kereskedelmi multi cég hifi stúdiójába eladónak. Nagyon jó csapat verődőtt itt össze, igazi elmebajosok, persze a szó jobbik értelmében. Nagyon kreatív évek voltak, rengeteget teszteltünk rendszereket, kábeleket meg mindent is. Mivel a stúdióban egy kapcsolórendszer működött, bármit bármivel össze lehetett kötni, így hamar kialakult az a vélemény, hogy a műszaki adatokat nyugodtan sutba dobhatjuk, egy valami fontos csak, az, hogy az egyes komponensek szinergiában dolgozzanak. A szinergia alatt azt értem, hogy a komponensek egymás hibáit kisegítve, kijavítva összhangban működjenek.

Ennek eklatáns példája egy Marantz B&W lánc volt, ezzel demonstráltuk a Vásárlóknak a szinergia borulását egy rossz döntés eredményeképpen.

Az elemei: Marantz CD63 Ki, Marantz PM 66KI, B&W DM 603 hangsugárzó volt. Ebben a felállásban egy élvezetes, nagyon zenei, kiegyenlített hangú rendszer volt. A CD lejátszó kicserélve borult az egyensúly és kiderült, hogy az erősítő egy picit dinamikátlan, mélyben kevés. Ezt a problémát a CD hangolásával oldották meg, valószínűleg tudatosan, ez egy kicsit vastagabb hangú volt az átlagosnál és remekül kiegészítette az erősítőt. Ezt ne úgy értsétek, hogy mindkét eszköz hangja radikálisan eltérő, hanem csak finom beavatkozások voltak a hangban. Azért volt annyira finom, hogy egyben vegyék meg:-) Amit sokan meg is tettek és máig is elégedetten hallgatják őket.

Volt a Vásárlók között egy kemény mag is, akik szinte naponta, hetente bejártak hozzánk tesztelni vagy csak egyszerűen beszélgetni. Baráti kapcsolatok alakultak ki ,lemezeket ajánlottunk és ajánlottak nekünk, vérre menő viták voltak készülékeket, rendszereket illetően, szóval nagyon klassz volt.

Sajnos a világ megváltozott és az emberek is. A hifi elkezdett marginális lenni, mivel a legértékesebb dolog kellett hozzá, a sok szabadidő, ami viszont a világ kitágulásával egyre kevesebb lett.

Nagyjából itt fejeződött be a hifis karrierem. A továbbiakban már nem is dolgoztam a kereskedelem ezen részében, de nem is volt már érdekes, látva a mostani világ kínlódását.


Ezen időszak alatt nagyon sok HIFI Shown is voltam, hallottam jó és rossz rendszereket egyaránt, de számomra az évek folyamán két cég termékei tetszettek igazán, ahol úgy éreztem az árcédula és a minőség egységben van.Ezek a magyar Heed Audio (nagyon büszke vagyok rájuk) és az angol Audio Note. Két gyökeresen más cég és filozófia, de a zeneiségük vitathatatlan. Hát valami ilyet szerettem volna vásárolni.


Hm, vásárolni, de miből? Maradjuk annyiban, hogy bár jól kerestem, a Heed még meg is vehető lett volna, de az Audio Note gyakorlatilag elérhetetlen volt már akkor is, pedig az nagyon tetszett.

Illetve egy másik dolog is felmerült. Életemben soha nem alkottam anyagi dolgot és nagyon szerettem volna ezen az állapoton változtatni. Ehhez adott lökést az, hogy az egyik születésnapomra Szüleimtől kaptam egy forrasztópákát, mondván, hogy ha valami otthon elromlik legyen mivel megjavítani. Csak néztem ki a fejemből.Én, aki teljesen analfabéta vagyok? Egyenlőre eltettem más időkre, de közben megindult a vezérhangya.

Szóval adott a lelki és az anyagi mozgatóerő.

Márpedig nekem lesz hifi rendszerem olcsón!

Audio Note olcsón!

Hihi, akkor még naiv voltam....na


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A TANK új csapágya

  Ez csak egy nyúlfarknyi bejegyzés lesz, mivel „csak” a TANK új csapágyáról szól. A lényeg az , hogy megérkezett az Audiovault-tól a csapág...