A TANK új csapágya

 

Ez csak egy nyúlfarknyi bejegyzés lesz, mivel „csak” a TANK új csapágyáról szól. A lényeg az , hogy megérkezett az Audiovault-tól a csapágy. Az alábbi fényképen látjátok a bal felső sarokban a régit, alul az újat. Remekül lehet látni, hogy jóval több csapágygolyót tartalmaz az új. A leírás szerint jobb minőségű anyagból és pontosabb megmunkálással készült, amit simán elhiszek az eddigiek alapján. Hogy milyen lesz a hang? Az összeszereléskor kiderül, mivel már fúrják a sasszira az új nagy méretű furatot az új karnak és elhoztam a plinth (a keret) anyagát. Ez mondjuk majdnem sérvet okozott kb. 15 kg-os súlyával:-)

Szóval alakulunk, alakulunk...... 

 

A TANK műtéten

 

avagy, hogyan faragjunk egy régi lemezjátszóból egy korszerűt. Vagy mást:-)

Az egész agymenés ugyebár Ear cikkéből indult. Itt kiderült, hogy ez a régi cucc partiban van, sőt jobb is lehet a mostani csúcsketyeréknél. Nála átalakították csak futóművé és egy klasszis 12 collos karral felpumpálták a felső régióba. Nálam első körben nem így lesz, mivel szeretném kipróbálni a sasszin a nemrégiben vásárolt Tesla P 1101 karomat. Bizton elmosolyogtok, Tesla és high-end? Mi köze a kettőnek egymáshoz?

Ahhoz, hogy elmagyarázzam egy kicsit vissza kell menni az időben, mindössze a gyermekkoromba. Ahogy a blogom elején említettem Apukámnak a rendszerében a Vidi torony előtt egy Tesla NC-440 lemezjátszó tolta a zenét. Ennek a hangja szinte bevésődött az Empire hangszedővel, így logikus volt, hogy a választásom rá esett. Valószínűleg nosztalgiából, de amikor utána néztem a neten a legnagyobb meglepetésemre rendkívül jó véleményeket olvastam. Mivel szemmel láthatóan az angol SME 3009 koppintásának tűnt, elképzelhetőnek tartottam, hogy hoz valamennyit annak a minőségéből. Nos, a review-k alapján kiderült, hogy bőven versenyben van vele, illetve sokan akár annál jobbnak is tartják. Tudni kell azt, hogy ez az SME kar Angliában évtizedeken keresztül etalonnak számított. Szóval ezen információk alapján elégedetten csaptam le egy kiváló állapotú példányra az ebay-en. Az ára jó volt, majd később kiderült ,hogy egy honfitársam árulta, aki szakember volt, így rengeteg hasznos tanácsot is kaptam tőle, nem mellesleg egy kultúrember is. Ő javasolta, hogy a hangkar kimenő kábelét ha lecserélem, akkor ne normál IC kábelt vegyek, hanem kifejezetten phono kábelt. Javasolt is egy jó márkát, ez a Zavfino 1877Phono volt. Gyorsan meg is rendeltem az alap kábelét (ez is volt vagy 80eFt tokkal vonóval együtt). Amikor megérkezett egy kicsit lecsüccsentem a gyártási minőségét látva, lazán hozta a 200-300e Ft-os kábelek építési minőségét. Hogy a hangja milyen, még nem tudom, mivel a lemezjátszó szétfaragása most kezdődött.

Oké, nézzük mi az ami változni fog. A Dual idler hajtású lemezjátszóinak a következő gyenge pontjaik vannak:

• A régi idler általi nyávogás, Audiovault idler beépítése, pipa,

• A hangkar nem túl acélos, Tesla hangkar megérkezett, pipa.

• A hangkar phono kábelének a minősége jó esetben is csak közepes. 1877Phono kábel beérkezett, pipa.

• A csapágyazása a lemezváltó mechanika miatt golyóscsapágyas, ezért zajosabb mint az átlag. Szerencsére a múlt hónapban az Audiovault elkezdte gyártani az új, jobb minőségű csapágyat, hamarosan megrendelem, pipa.

• A régi műanyag plinth, sajnos nem túl acélos a rezgés elnyelés terén, plusz az én fakávám a szállítás során szétesett, ezért egy nagy tömegű plinth lesz építve hozzá, pipa.

• A karmozgató mechanika sajnos rezgésre hajlamos, ezért el kell távolítani, pipa.

• Jó minőségű 50 Hz-es táp hozzá a stabil futásért, az ötlet már megvan, ez még nem pipa, de alakul.

Gyakorlatilag csak a lemezforgató mechanizmus marad meg és egy klasszikus, manuális kezelésű lemezjátszó épül.

A Tesla karnak 3 cm átmérőjű furat kellett, ezért vettem egy kúpos szénacél marót, hogy elkészüljön a furat. Meg voltam győződve, hogy simán elbánik a 2,4 mm vastag német lemezzel. Na ja... Igencsak meglepődtem, amikor szépen elkezdett füstölni és kicsorbult kb. 1,8 cm-nél. A franc esne bele ezekbe a németekbe! Ők aztán tudták az anyagminőséget. Valóban az öröklétre tervezték ezeket a lemezjátszókat. Vérzett a szívem amikor az automatikát ki kellett szerelnem, eszméletlen jó minőségűek voltak az alkatrészek. Szerencsére találtam egy márkatársat akinek szüksége volt rájuk, ezért egy méltányos összegért megváltam tőlük. A furatot el kell vinnem CNC maráshoz, ezért aztán mindent ki kell szerelnem belőle. Annyi jó van a rosszban, hogy így legalább ki tudom cserélni a csapágyazást és elmélkedhetem még egy darabig azon, hogy mit kellene még átalakítani rajta.

Hát drukkoljatok, hogy minden jó legyen......

Egy vintage klasszis. Empire 4000 D/III

 

Érkezett egy újabb gyöngyszem hozzám az Empire 4000/III hangszedő képében. Már jó ideje hallgatom és egy újabb élménnyel lettem gazdagabb a vintage holmikat illetően.

 A vezérhangya onnan jött, ahogy már említettem, hogy Édesapám rendszerében egy Empire 1000 ZEX hangszedő teljesített szolgálatot a Tesla NC-440 lemezjátszóval. Emlékeim szerint nagyon jó hangja volt. Persze az új hangszedő beszerzésének érzelmi oka is volt, így áldoztam Édesapám emlékének és persze volt benne egy nagy adag kíváncsiság is, hogy egy régi csúcsragadozó, hogyan teljesít egy mai ellen?(lásd. Goldring 1042) Persze ez felvet egy kérdést, miért nem egy 1000ZEX-et vettem? Hát azért, mert a 4000-es széria a legtöbb Empire rajongó szerint az egyik csúcs volt a cégnél és hát a csúcsra törünk.

Tehát ez egy Empire 4000 D/III Shibata tűvel. Vajon mit jelentenek az egyes szavak?

Empire: saját korában az egyik leghíresebb amerikai hangszedő gyártó cég volt, viszontagságos úttal. Az eredete 1958-59-től eredeztethető, ekkor jelent meg az amerikai Audio magazinban az első cikk róluk. A vezetője Herb Horowitz volt, aki sok éven keresztül állt a cég élén. 1958-ban jelent meg az első hangszedőjük az Empire 88-as a hozzá illő 98-as karral. A kar akkoriban újdonságnak számító rugós tűerő beállítással rendelkezett, korát jócskán megelőzve. Ekkor fektették le az elvi alapjait a későbbi hangszedők tulajdonságainak is, jelesül a magas csatorna elválasztást a kiváló sztereó képalkotásért, illetve a kínosan pontos csatornánkénti jelszintet a balansz megtartásáért. 1960-ban megjelent az első lemezjátszó sorozatuk is az Empire Trubadur, amelyek akkor már csúcs lemezjátszónak számítottak és máig is azok. Egyedileg kiegyensúlyozott tányér(Dual 1229-ben is ilyen van), mikro pontosságú csapágy (Dual 1229 ilyen nincs) elképesztő pontosságú megmunkálással (ilyenre már nemigen képes az ipar), Paps motor(a világ legjobbja). Nem véletlen, hogy a későbbi csúcstípusok milliós összegért kelnek el. Hiába, ez az időszak volt a hifi aranykora.

Az újabb típusok felépítésüket tekintve kissé kaotikusak volt, de még mindig nagyon jónak tekintették. 1963-ban jelent meg az első hangsugárzójuk, a manó tudja miért...... Mindenesetre az Empire Grenadier sorozata kiváló volt, meghökkentő megjelenéssel. 1971-ben jelentek meg az igazán komoly hangszedőik a piacon. 1975-ben Horowitz elhagyja az Empire-t, hogy a Harmannhoz igazoljon, innen homályos az, hogy ki vezeti a céget. 1976-ban megjelenik az utolsó Empire lemezjátszó, a 698-as, amely már sajnos gyengébb minőségű volt mint elődei. 

Nade minket igazából a hangszedők érdekelnek mi is történt? 1965-tól egy bizonyos Ernst Benz (igen, a Benz hangszedők atya) gyémánt tűket és konzolokat szállított az Empire-nek. Idővel egy rakás cégnek szállított ezekből (ADC, Pickering, Shure, Ortofon(!), Audio-Technika(!)) szinte az összes akkori nagy hangszedő gyártónak. A csúcson 150 alkalmazottal és 9 millió(!) tűt gyártott le.

Elképesztő számok..... Nos ennek az úriembernek köze volt az én Empire hangszedő fejlesztésének és gyártásának, mivel 1980-81-ben megvásárolta a céget, ami mint később kiderült élete legrosszabb üzleti döntése volt.... De az utókornak hátra hagyott néhány egészen kiváló hangszedőt, ezek egyike a sajátom. Néhány paraméter:

Frekvencia átvitel: 5hz-50 kHz !

Kimeneti feszültség: 3,0mv 3,54 cm/sg-nél

Csatornaszétválasztás: több mint 35db.

Követési erő: 0,25-1,25 gr!!!!

Tűprofil: 0,1 mil lekerekítési sugarú valamilyen fine line tű, egyébként most is csúcsminőség.

Azért ízlelgessük egy kicsit a paramétereket, az átvitel egészen félelmetes 50kHz, ami még most is fenomenális, a legtöbb mai pickup jó ha 25 kHz-ig elvánszorog. Az 5Hz pedig azt jelenti, hogy a mélytartományban is kibányássza az utolsó hangot.

De minek kell ez az átvitel? Hát a quadro lemezek lejátszására. Nem, ez nem Dolby Surround, ez valódi teljes átvitelű analóg lemezeket jelent négycsatornás hanggal! Abban az időben nagyon nagy divathullám volt a négycsatornás rendszer, ezért kifejlesztették az analóg hanglemezre való rögzítést. A lényeg az volt, hogy a plusz két csatorna különbségi jelét egy segédvivőre modulálva rögzítették 30kHz-en. Nos, ezért kellett a szédítően jó átvitel. A JVC vezette be az eljárást 1971-ben CD-4 néven. Természetesen a régi kúpos tűk nem tudták ezt a frekvenciát letapogatni, ezért kifejlesztették a csúcsminőségű elliptikus tűket, először a Shibatát és a Line Contactot. A dekódolás egy demodulátorban történt és ment a jel a négy csatornára.

A 35 dB-es csatorna elválasztás a hangszedőknél rendkívüli érték volt, érdemes megnézni a mostani csúcs hangszedők adatlapját. Ami általában nincs:-).

Oké, paraméterek kilőve.

Tűprofil. Hogy legyen egy vidám napod, készítettem egy móricka rajzot, ami megvilágítja a tűprofilok közötti különbséget.

 Úgy is elképzelheted, hogy amikor mész egy autóval egy göröngyös úton, akkor a kisebb átmérőjű kerékkel minden egyenetlenséget megérzel, míg egy teherautó nagy átmérőjű kereke csak a nagy gödrökbe esik bele.

Miért 4000-es a típusszáma? Azért, mert ez egy quadro lemezek lejátszására optimalizált hangszedő. Ebben a szériában volt D/I, D/II. A különbség a freki átvitel és a tűprofil volt. A D/III volt minden szempontból a legjobb. A sztereó változat a 2000-es szériavolt szintén D/I-D/II jelzéssel. Ezek is finom holmik voltak.

Mivel büdzséből gazdálkodom, sajnos nem engedhettem meg a teljesen új, eredeti tűvel szerelt változatot, amelyek egyébként is ritkák és emiatt nagyon drágák voltak. Találtam új cseretűt, mindössze 88.000 Ft-ért, hát inkább elengedtem. Ami nagy hiba volt, mert az utángyártott Shibata tű a gyengébbik márkától (japán Tonar a Jicoval szemben) majdnem ennyibe került. A Jico (neves japán tűgyártó) a saját kézzel csiszolt tűjét 195 dollárért adja! Mondjuk a review-k alapján klasszis.

Szóval, hogy jön össze a matek? A testet az ebay-en egy korrekt albán eladótól 26 dollárért vettem, ehhez jön hozzá a tű kb. 63.000 Ft-os költsége. Mint később kiderült minden egyes forintot megért....

Nem szeretnék hozsannázni a hangszedő kapcsán, mivel ahányszor hallgatom a könnycsatornáim megnyílnak az örömtől.

Hogyan is szól? Hát mint egy klasszis MC hangszedő, értsd Koetsu, Hana stb!. Ezen a szinten már nem beszélünk paraméterekről, térhatásról stb. ezt hagyjuk meg a hifistáknak. Ha egyetlen szóval szeretném jellemezni az az élő lenne, angolul ALIVE. Amikor lemezt hallgatsz ezzel a hangszedővel, hirtelen benne vagy a felvételben, átérzed a hangulatát, ott vagy abban a korban amikor rögzítették a felvételt. Nem érdekel a mikrofonozás, nem érdekel a szűk dinamika, semmi sem érdekel, ZENÉT HALLGATSZ ÉS KÉSZ.

Amikor e sorokat írom, egy Pepita magyar lemez megy a háttérben, állandóan le akarok ülni és hallgatni szeretném. Ja, bocs már le is ültem....

Minden lemez egy fajta kinyilatkozás, egy kor lenyomat, ott vagy a helyszínen. Olyan erős a jelenlét érzete, hogy az valami elképesztő, utoljára a barátom Spendor S100-nál éreztem ezt. Ráadásul a TANK futóműve megadja azt az atom stabil alapot, ami szükséges ahhoz, hogy a teljes sávban érvényesüljön a hangszedő hangja. A hangszedő besimult a rendszerbe, nem akarom macerázni. Ami annak a jele, hogy mindben rendben. Ha esetleg szeretitek a régi zenét, nem a komolyat, hanem azt, ahol korhű hangszereken játszanak korhű zenét, akkor vedd meg ezt:

Nálam ez mutatta meg a teljes képességeit a Birodalomnak (=Empire). Mivel a felvétel egy templomban készült, kiválóan megmutatja a helyszín akusztikáját. Amikor ezt hallgatom, esküszöm ott vagyok a XIV. században. Nyilván ehhez kellett Jordi Savall és a Hesperion XX profizmusa és az énekkar óriási tehetsége. Ha tudjátok, vegyétek meg egy élmény.

Ehhez hasonló érzés csak egy High End készüléknél kap el, ha egy ilyen készülékkel találkozol azonnal vedd meg, ne gondolkozz. Nem sokat fogsz találni.......

Lábjegyzet: ehhez képest a Goldring 1042 egy mechanikusan játszó, lélektelen szerkezet. Ja egy 1975-ös pickup kőrözte le! Megy a lecsóba.... és az egész digitális technika is.........

A TANK újra támad. Dual 1229.

 

Hát akkor csapjuk a közepébe!

Az idler (dörzshajtású, leírás itt) lemezjátszók legkényesebb alkatrésze a dörzskerék. Valójában ha egy strapabíró szerkezetről beszélünk akkor ez az egy alkatrész kophat el és valójában a hangminőség nagy része rajta múlik.Úgymint a dübörgés szintje, nyávogás, sebességtartás, erő. Mivel a Dual-ok ebből a szempontból erőteljesen túlméretezettek, a motor bivalyerős, a tányércsapágy az örökkévalóságnak készült, ezért erre az alkatrészre érdemes odafigyelni. Nekem annyira sikerült, hogy mivel ehhez a hajtáshoz nem konyítottam, kézzel nyúltam a futófelületre amikor megnéztem, hogy miért nyekereg. Sikerült úgy bezsíroznom a kezemmel, hogy öröm volt hallani és mérni a nyávogást. Esküszöm mintha tíz macsek vernyákolt volna a lemezjátszóban:-)

Utána néztem a dolognak és persze az első szabály mi volt? Kitaláltátok, fedetlen kézzel ne nyúlj az idlerhez! Egy alapos tisztítás és olajozás után megszűnt a csúszás és a nyávogás is, igaz, hogy az ötödik kísérletre.... Az idler siklócsapágya iszonyúan elkopott, lötyögött a tengelyen, látszott ezen semmilyen olajozás nem segít. 

 

 

Szóval kellett egy új. De milyen? A NOS (New Old Stock, eredeti gyári csomagolású új) darabokban nem bíztam, mivel 50 év az 50 év, ez alatt a legjobb gumi alkatrész is károsodik. Van néhány felújító, de ezek a csapágyon nem segítenek. Maradt egy kiváló kanadai cég ,az Audiovault, ahol XXI-ik századi technológiával gyártanak precíziós idlert a TANK-hoz. És azt, hogy ez precíziós gyártás kéretik komolyan venni, simán verik a régi német technológiát. A Korf Audio régen cikkezett arról, hogy milyen jó lenne a mai kor tudásával, anyag használatával gyártani idler hajtású lemezjátszót. Nos ha az Audiovault-on múlik ez a kor lassan elérkezik. Amikor kibontottam a csomagot, fantasztikus minőségű alkatrésszel néztem farkasszemet. Egészen új oldaláról közelítették meg a problémát, a tányér természetesen CNC-s és ami a legfontosabb, hogy az idler tányéron köszörülték meg a gumi felületet, így rendkívül pontos lett a végeredmény. Ezen kívül kaptam hozzá nejlon grafit távtartó gyűrűket, ezek az olajjal együtt további kenést biztosítanak az immár új csapágynak, ezáltal csökken a nyávogás és a dübörgés. A bejáratás 12 h 45 RPM-en, ezt betartottam, de már alig vártam, hogy kipróbáljam, hogy hogyan szól a lemezjátszó. Van egy lemezjátszó fordulatszámmérő alkalmazás a telefonomon és ezen 0,09%-ot mértem! Szűrő nélkül. A világ egyik legjobb lemezjátszójának a Technics SP-10 mk3-nak a nyávogása 0,015% WRMS szűrővel ami nyilvánvalóan jobb értéket ad, de szűrőzve van. 

 

Vajon mit számít ez a hangban? Csalódnotok kell, de mindent, ami számomra egy kicsit érthetetlen.

Mert mi köze van a nyávogás csökkenésének a magas hangokhoz? Vagy a térhatáshoz? A ritmikával volt egy kis problémám, mivel nem hozta teljesen a Shigaraki CD futómű ezen paraméterét, most a sarkában liheg, a slam (a hangszerek”húzása”) már a régi idlerrel is kiváló volt, most emelkedett egy jó nagyot, ugyanígy a stabilitás is. Ez már a Townsend Elite Rock (angol szíjhajtású referencia lemezjátszó) szintje higgyétek el. És a csend! Az  valami eszméletlen, nemcsak maga a mechanika, hanem a csendből előbukkanó hangok is. Ebben a Regá-m király volt, de most már beértük őt is. El se tudom képzelni, hogy milyen lenne egy mai szuper minőségű dörzshajtású lemezjátszó. Bár a vezérhangya már elindult.......

Szóval ha valaki szeret kalandozni, hajóra fel!

Digitális vs. analóg hang.

 

Így az ünnepek alatt rá tudtam hallgatni hosszabb ideig az új szerzeményemre. Ezzel kapcsolatban még néhány gondolat  jutott eszembe az analóg és digitális hanggal kapcsolatban. Mivel most már az analóg is hasonló szinten zenél mint a digitális, így kézenfekvő leírni a két hangkép különbségét.

 

Véleményem szerint mindkét hangzás másképp más. Nem jobb és nem is rosszabb az egyik a másiknál. Egy kifinomult rendszerben mindkét forrás élvezetesen, kiválóan szól. A digitális kiemelkedik a felbontásban, a részletek előre hozásában, ideális esetben mindezt nem tolakodóan, hanem egységesen kezeli. A mai komoly DAC-ok egészen mélyen képesek a zene szövetét feltárni és a hangulatot megjeleníteni. Sajnos náluk ennek behangolása nagyon nehéz feladat, mivel normál esetben hajlamosak sterilen és fejfájósan szólni és ez jellemző az egészen drága High End rendszerekre is. Az az alapvető probléma, hogy a jel túl sok átalakítást szenved, ezért sokszor megborul az eredeti felvétel hangszíne. Az is jellemző hiba, hogy a digitális rendszer hajlamos a sibilance nevű jelenségre ami azt jelenti, hogy kb.1-3 kHz-es tartományban sziszegő hangot ad a rendszer pl. az éneknél az s, sz éneklése közben. Viszont a kiváló csatorna elválasztás ( a jobb, bal csatorna gyakorlatilag teljesen elszeparáltan működik) miatt rendkívül jó a térhatása ezért rendkívül látványos a hang. A dinamika is nagyon jó lehet bár ez becsapós, mivel az analóg másféleképpen dinamikus. A másféle alatt az értem, hogy itt a mélytartomány egységes egész nem esik szét hangokra rossz esetben. Ettől függetlenül a legjobb DAC-ok képesek megjeleníteni a drámát is a felvételekben. Egy fontos dolog ezzel kapcsolatban az, hogy talán az érzelmek ábrázolása a legnehezebb feladat a hifiben, mivel ez nem paraméterezhető. Ezért lehet az, hogy néhány olcsóbb DAC ebben a számban remekel, dacára a rosszabb műszaki adatoknak. Viszont ha igazán klasszis hangot akarunk, akkor gyakorlatilag egészen mélyen meg kell értenünk a rendszert és minden apró nüanszra odafigyelve kell megtervezni a készüléket. Mivel ez az analóghoz képest komplexebb nagyon csúnyán mellé lehet futni. Emellett egy fontos dolog az, hogy az emberi agy véleményem szerint keményebben dolgozik a digitális forrás esetében, mert bár látszólag folyamatos a jelfolyam, valójában rendkívül kicsi kihagyások vannak benne amit a digitális interpoláció nem képes kitölteni. Ez természetesen csak akkor észlelhető ha hosszabb időt töltünk a kétféle rendszer hallgatásával.

Az analóg hangzás előnye az, hogy folyamatos, folyékony hangzású. Ezért van az, hogy néha egy filléres lemezjátszó simán partiban van egy komoly digitális berendezéssel. Térhatásban, felbontásban lehet, hogy nem tud versenyezni a digitálissal, de a folyamatos átvitel miatt például az érzelmeket sokkal jobban képes átadni különösebb (persze az alapvető megoldásokat jól használva) extra konstrukciók nélkül. Ennek eklatáns példája a Rega, amely a rendkívül egyszerű felépítése ellenére fantasztikus lemezjátszókat gyárt. Hiába a zsenialitás mindig győz.....

Mondjuk a felbontást illetően a mai csúcs MC hangszedők (Moving Coil-mozgótekercses) már a közelében vannak a digitálisnak. A legnagyobb problémát itt a teljes lemezjátszó vagy magnószalag a digitálishoz viszonyított nagyobb zajszintje okozza. Sajnos a digitális rendszerrel szemben nem tudunk a zajszint alá menni, mert az alacsony jeleknél a magas a zaj a mechanikus futás miatt ,illetve a nyávogás miatti fázis problémák miatt eltűnnek. Ezeket csak nagyon drágán lehet orvosolni, ezért aztán egy komoly analóg lejátszó rendszer ára ugyanannyi mint egy digitális. Ezen a szinten ízlés kérdése ki melyiket preferálja. Néhány egyszerű megoldás viszont az analóg hangot képes egészen magasra röpíteni. Melyek ezek? Nézzük meg a TANKOT és néhányat máris megtalálunk:

• Nehéz tányér 3,1 kg, kiváló egyenfutás = atomstabil hang és színpad

• Nagyon erős motor (230V/20W) = dinamika, dinamika...

• Dörzshajtás=Slam, magyarul húzás, leülős lesz a zenehallgatás.

• Precíziós külső táp= megjelennek a finom részletek, térhatás javul.

• Hangkar+hangszedő párosítás= egységesen javul minden paraméter

• Antiskating jó beállítása= ismét javulnak a részletek.

Sajnos a 1229 hangkarja, bár nagyon jól beállítható, de nem versenyez a mai vagy a régebbi csúcskarokkal, mivel alapvetően lemezváltáshoz lett kitalálva. Mondjuk ezt még tavaly megoldottam, mivel az eBay-ről rendeltem egy japán precíziós hangkart. Erről majd lesz egy bejegyzésem, bár a felszerelése nem lesz egy sétagalopp.

Rengeteget számít, hogy észben tartsuk, hogy a lemezjátszó egy egységes rezonancia rendszert alkot, amibe bárhol belenyúlunk a többi paraméter is változik. Ebben áll a szépsége és a nehézsége is az analóg lemezek hallgatásának.

Röviden ennyi jutott eszembe így 2024 elején. Ha lesz időm és energiám részletesen is kifejte ezeket a dolgokat, ezt csak sorvezetőnek vegyétek, illetve a saját véleményemnek amivel nem kötelező egyetérteni:-)

BUÉK.