2022. november 5., szombat

A kezdet.


Kezdetben vala a BRG M8 Calypso szalagos magnó, ezt kb. 12 éves koromban kaptam műszerész Apukámtól. Felvettünk szalagra néhány Hungária lemezt és indulhatott a bugi. Életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor Fenyő Miki nekem játszott és én ráztam a Rock'n Roll-t.

A zenei vonal Nálam öröklődő dolog volt, Édesapám egy félprofi zenekarban játszott és rendszeresen koncerteztek vidéken és Budapesten is. Nagy álma volt, hogy a Zeneakadémiát elvégezze, de sajnos az élet közbeszól és először esztergályosnak tanult, majd műszerész lett. Játszott basszusgitáron, harmonikán és tudott zongorázni is, nem is akárhogy.

Úgy, hogy nem volt menekvés......


Az első rendszer, amely már hifinek nevezhető volt a családunkban, az a 70-80-as évek egyik csúcs összeállítása volt:


Videoton Prométheusz rádióerősítő ( higgyétek el, egy felújítás után bitang hangja van most is)

Orion HS 40 hangsugárzók ( A híres Isophon magassugárzókkal, simán ott volt a nyugati hangsugárzók mellett, ha nem volt jobb)

Universum rádiósmagó (tölthető akksikkal!, átépítve Akai GX fejesre, nem is értem, hogy akkoriban miként került Mo.-ra GX fej.)

Tesla NC 440 lemezjátszó( ezt azt hiszem a korombeliek ismerik, de ebben nem a vacak VN2102 pickup volt, hanem egy Empire 1000, újabb rejtély a kommunizmus korából, hogy, miként került Apukámhoz?)


Tesla B700 szalagos magnó, átalakítva 9,5/19,5 sebességre, elképesztő hangja volt....


Ez a szett, így együtt, számomra a megtestesült álom volt. Ritmikus, megindulós hang, elég jó hangszerhangok és benne volt a bugi faktor vastagon.

Amikor felraktam a B700-ra a Giorgio Moroder From Here To Eternity albumot, hát borsódzott a hátam, olyan jól szólt. Gondolatban még most is hallom.


Valószínűleg ez az élmény indított el a hifizés keszekusza ösvényén.


Sajnos később praktikus okokból le lett cserélve ez a rendszer egy első generációs nagy Videoton hifi toronyra, amely hangminőségre gyengébb volt, de becsülettel szolgált 37 évig.

Sokat hallgattam, de alapvetően egy fárasztó hangú rendszer volt.

Ekkor voltam 15 éves és megvesztem egy kazettás deck-ért. Apukámét használhattam ( a Calypsot eladtuk), de az igazi a saját lett volna. Akkoriban sajnos nem a mostani helyzet volt, a rendszerváltás előtt járunk, amikor még vastagon a hiánygazdaság működött és csúszópénzért lehetett mindent kapni.


Hamarosan azonban megnyitották a határokat és elindult az osztrák bevásárló turizmus. Apukám is így jutott el Bécsbe, egy buszos bevásárló útra karácsony előtt. Sajnos a karácsonyi örömöt egy csúnya ügy rontotta el, Apukám és néhány más utas csomagját a buszsofőr felbontotta és nemes egyszerűséggel ellopta az ajándékokat. Szegénynek főtt a feje miatta, de megoldotta a problémát.

December 24.-én kissé szomorúan álldogáltam a fa mellett, hogy hát most mi lesz, amikor a szüleim átadtak egy méretes dobozt.

Na, mondtam magamban, újra egy pulcsi vagy hasonló. Szépen kicsomagoltam a dobozt, de már a súlyán éreztem, hogy valami nem stimmel. Kinyitva a dobozt egy csoda tárult a szemem elé, egy igazi japán Technics RS-M215 deck!

Abban az időben ez igen komoly magnó volt, soft touch mechanika, metál szalag(igaz nem nagyon lehetett kapni:-) ) Sajnos a feje kopott volt, de január elején sikerült kicserélni, az örömöm teljes volt.


Itt indult el a magnós pályafutásom, nagyon sok boldog órát töltöttem kamaszként mellette. Jellemző az alkatrészek minőségére, hogy kb. 30 évesen csak egy kis zsírzás kellett a mechanikának, illetve egy kontakt spay, hogy régi fényében ragyoghasson.


Innen nem már volt visszaút.......


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A TANK új csapágya

  Ez csak egy nyúlfarknyi bejegyzés lesz, mivel „csak” a TANK új csapágyáról szól. A lényeg az , hogy megérkezett az Audiovault-tól a csapág...