2022. november 5., szombat

A folytatás

 Lassan a kádári évek vége felé elkezdődőtt oldódni a szigorú hiánygazdaság, megjelentek a maszekok, a háztájik és a GMK-k is és én is elkezdtem dolgozni.


Ebben az időben egyre kevésbé tetszett a Vidi torony hangja. Természetesen az akkori elvek szerint a hangsugárzóban kerestem a hibát, ami részben igaz is volt. Ezek a DC2540-sek hát mondjuk úgy nem voltak a legtranszprensebb hangsugárzók. Lassú, brummogó mély, gyenge középtartomány, kukorékoló magas. Talán egy baromfiudvarban jó lett volna, de zenehallgatásra alkalmatlan.


Ekkor jött az ötlet, hogy cseréljük le. De mire? Akkoriban a választék egyenlő volt a nullával.

Volt viszont egy kör,amit mindig megtettem ha hifin szerettem volna nyálcsorogni:-)


Abban az időben komoly minőségű készülékeket két helyen lehetett venni Mo.-on, az egyik a BÁV(Bizományi Állami Vállalat) a másik a Konsumex, amelyben valutában fizetve tényleg csúcs gépeket lehetett kapni. Na ezt a kört én hetente megtettem a belvárosban Majakovszkij utcai BÁV a Tanács körúti BÁV és a Kigyó utcai Konsumex közötti Bermuda háromszögben.


Sokat olvasgattam a Hifi Magazint, ami az egyetlen értelmes információ forrás volt és itt bukkantam rá Martin Colloms ( jelenleg a Hifi Critic vezető szerkesztője) ajánlásaira. Ő már ekkor egy nagynevű szakíró volt és az írásai alapján bizalmat szavaztam neki. Mondjuk mást nagyon nem tehettem gyakorlati tapasztalatok híján.Az egyik cikkében kiszúrtam a Tannoy Mercury S hangsugárzót amiről a igen jókat írt. Legnagyobb meglepetésemre a Kígyó utcai Konsumex-ben megláttam kereken 250 dollárért. Az összeg azért volt fontos, mert az akkori törvények szerint magyar állampolgárnak 50 dolláros valuta kerete volt, amit szabadon elkölthetett egy éven belül és 5x50 dodó az bizony még most is 250 dodó. Ennyi volt egy család összes valuta kerete.


Összetrombitáltam a családot és közöltem velük, hogy ebben az évben a valuta keretet hangsugárzóra fogjuk költeni. A családom kitörő örömmel fogadta a kezdeményezésemet:-) és össze is dobták a kereteket, én pedig mint egy kisangyal dolgoztam a munkahelyemen, természetesen a jattért.


Kb. egy év múlva boldogan morzsolgatva a pénzt és az útleveleket(az is kellett!) megvettem életem első audiophile hangsugárzóját.

Nos, Colloms nem csapott be, ez a hangsugárzó a brit hangsugárzó építés kiváló példája volt. Gyors, kontrollált, remek mélyek, a középtartomány fenomenális, a magasak finomak, a térhatás pazar.

Hihetetlen jó volt.... még a Vidi elektronikán keresztül is. Apukámnak is tetszett, pedig Ő jól elvolt a régi hangsugárzókkal is.


Sajnos egy nagy szerelem miatt el kellett adnom, amit máig is bánok, de fogok egyet szerválni magamnak.


Ezután jött egy Videoton Preludium B32 egy Heybrook HB1 uánzat, tényleg az volt. Nem volt rossz, de semmi különös.


Időközben lett új lakásunk, egy újpesti panel, végre lett egy kis kuckóm is. Ekkoriban a Keravill-nál dolgoztam és a boltban összebarátkoztunk mi fiatalok és közösen hódoltunk a hifizésnek.


Ekkor kezdődőtt nálam a cserebere kora. Néhány év alatt 8-10 rendszert is összevásároltam különösebb logika nélkül. A baj az volt, hogy egyik sem tudott úgy behúzni a zenébe, mint régen Apukám első rendszere. Természetesen műszaki szempontból sokkal jobbak voltak, de már ekkor kezdett derengeni, hogy itt valami baj van, nem kolerál a műszaki adatokkal a készülék zeneisége.


Az utolsó rendszerem már igazán jó volt, Rega Planar 3/24 lemezjátszó Denon DL 103 hangszedővel, Project MC-MM előfokkal, Micromega Stage 4 CD lejátszó, Dénes Péter-féle 6550-es integrált csöves erősítő, Philips SACD 1000 (DVD-SACD kombó), Triangle Zephyr II hangsugárzó.

Irgalmatlanul ritmikus volt, szinte berángatott a zenébe csak valahogy ez meg sok volt. Azon vettem magam, hogy kb. 1 éve szinte nem is hallgattam. A végén még egyszer belehallgattam és egy nagy sóhaj kíséretében a lemezjátszó és az MC-MM korrektor kivételével eladtam mindent.

Radikális döntés volt, de utólag visszatekintve logikus.

Egyet nagyon sajnáltam,azt hogy eladtam a Denon DL 103-at, de ha a jelenlegi rendszerem forrásoldalát rendbe rakom, akkor jön egy ugyanilyen csak rommá tuningolva (Midas ház, új, boron tűszáras tű stb.)


Jöhet a DIY idő kezdete.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A TANK új csapágya

  Ez csak egy nyúlfarknyi bejegyzés lesz, mivel „csak” a TANK új csapágyáról szól. A lényeg az , hogy megérkezett az Audiovault-tól a csapág...