2023. január 28., szombat

Valhalla kábelek. Mitől High End egy High End kábel?

 

Néhány nappal ezelőtt egy hifis Kollégámtól ismét kaptam kábeleket egy kis meghallgatásra.

Egy Valhalla táp és egy interconnect kábel volt a csomagban. Elég fáradt voltam ahhoz, hogy bejáratásra és a meghallgatásra egyben bekössem és ne foglalkozzak a külön-külön való teszteléssel. Úgy voltam vele, hogy meghallgatom, visszaadom és kész. Ehhez képes egy szó szerint letaglózó élményben volt részem, amit ezúton is köszönök a Kollégámnak, mivel rengeteg dolgot helyre tett bennem kábelügyben.

Tisztában voltam azzal, hogy a kábeleknek fontos a szerepük, de igazából nem nagyon törődtem vele, mivel úgy gondoltam, hogy ha a lánc véglegesen kiépül(hihi) akkor majd végső finomításként a kábelekkel beállítom a hangot és kész. Nos ezek a kábelek adtak egy jó nagy sallert...... és gondolkodásra késztettek.

Idáig nagyon jól el voltam a Van Damme és Belden kábelekkel, ismertem a hibáikat és ezek egyáltalán nem zavartak. Ezekkel a kábelekkel a lánc gyors, analitikus ,de ugyanakkor lágy hangot produkált. Jobb pillanataiban be is húzott a zenébe, de alapvetően ki-be ugrálhattam. Ráadásul nem a mostani trendnek megfelelő a részletezése, csak finoman elém tolja dolgokat, amit aztán agyban úgy rakok össze ahogy akarok. Ez mostanság nagyon ritka tulajdonság egy hifi láncnál, az alkatrészek és egyebek összeválogatásánál ez egy fontos szempont volt. A zenei behúzó képességet betudtam annak, hogy ez a lánc még csak az audiophile kategória tetején csücsül és a legfontosabbat nem tudja tökéletesen. Úgy gondoltam, hogy a képességeim ehhez már nem elegendőek, hiszen nem vagyok tapasztalt hifis villamosmérnök, korlátozott a tudásom és az anyagi erőforrásaim is.

Szóval bekötöttem és először csak halkan járattam egy-két napot éjjel-nappal. Ja a bekötés, az interconnect a Kondo előfok és a HTA 30-közé, míg a táp kábel a HTA-30-ba lett bedugva. Irgalmatlan kábelek, a tápkábel gyakorlatilag egy locsolócső, méretre és súlyra is. Az interconnect sem egy kis darab, tapintásra egy puha belsővel rendelkező nagy átmérőjű darab. Iszonyú kínlódás volt bekötni őket, az előfokot ferdén a polcon hagytam, az erősítő alig fért el ezután a helyén, mert a slagcső alig hajlítható. Azt az infot kaptam, hogy homokkal(!) van kitöltve. Látszik is, csináltam néhány béna képet.




 


Szóval elkezdtem írni ezt a cikkfélét a Jazzy-t hallgatva a háttérben, de egy idő után azt vettem észre, hogy nem írok hanem zenét hallgatok. Nofene gondoltam magamban, itt valami történt! Egy 1960-as jazz slágert játszottak éppen, amikor megfordultam és egyszerűen leültem a fotelbe. Rádióból ilyen élvezetes, vidám hangulatú zenét még életemben nem hallottam.(Kivéve a Revox A76-ot , de az már egy más világ) Hozzá kell tennem, hogy a Sony tuneremet nem igazán becsültem sokra, mert egy mezei szerkentyű volt, az AVX-en vettem pár éve 5(öt)000 Ft-ért. Most kiderült, hogy valójában az árához képest egy klasszis darab, totál egyben volt a hangja és hozta azt a bugi faktort ami kell. Úgy mentem el este aludni, hogy magamban motyogtam ez nem igaz,ez nem igaz.....

Másnap folytattam az írást, de amikor bekapcsoltam a rádiót, megint kezdődött elölről az egész. A francba akkor üljünk le zenét hallgatni! Tudni kell, hogy a Kondo-ban lévő RIAA korrektor hangjával nem vagyok megelégedve, valahogy laposan és dinamikátlanul szól, kevés méllyel. Most azonban egymás után tettem fel a lemezeket és élvezettel merültem el a ZENÉBEN ami beterítette az egész szobát. Kiderült, hogy annyira nem is rossz, bár a hibái megmaradtak, de a zenebehúzó képessége megvan EZZEL A KÁBELLEL. Lesújtó na......

Van egy Audioquest lemezem konkrétan ez:



 Nos ha van lehetőségetek megvenni, letölteni stb. akkor tegyétek meg, mert demo lemeznek és szórakozásnak is kiváló. Ha Steve és Albert King gitár játékát hallgatva nem hallasz torzítást csak a gitárhangot, akkor megnyugodhatsz, jó irányba tartasz. Amikor belépett Steve (a világ legjobb blues gitárosa, Isten áldja az emlékét) a szólamba, a karomon a szőr felállt és komolyan besírtam. Azt a gitár hangot hallani kell, gyakorlatilag a mélyek kivételével úgy szólt ahogy a stúdióban felvették. Csak ültem a fotelben és hitetlenkedtem. Mondom ilyen nincs, ez így tud szólni? Ez a kábelpár értelmessé tette az elmúlt évek nyüglődéseit, melléfutásait és rávilágított, hogy jó irányba haladok.

Közben persze beizzítottam a CD-t is és kiderült, hogy az a pici élesség amit a DAC-nak tulajdonítottam az bizony rárakodás a hangra.

Hallgatva Pete Tong Ibiza Classics CD-jét a szinti futamok a térben előttem futkároztak jobbra-balra, a hangnak kiterjedése, mélysége volt. Brutális élmény, na. És egyszerűen csak zenét hallgattam. Végül is erre megy ki ez a hifi nevű játék, bár sokan már elfelejtik.

Hát ezért írtam az elején, hogy kaptam egy méretes sallert......


Tehát felvetődik a kérdés, mitől High End egy High End kábel?


Nem nagyon lehet szavakba önteni, de az alábbi móriczka rajz talán segít:


 


Tehát az a lényeg, hogy egy High End kábelnél (ez ártól független!!! lehet filléres kábel is High End!) megjelenik a korlátlan dinamika, ami biztosítja azt a fölényes nyugalmat, amikor nyugodtan az egekbe emelheted a hangerőt nem lesz gond a dinamika szűküléssel. Másfelől, mivel végtelenül sima a hangja, ezért a láncban lévő apró zajok, torzítások lecsökkennek egy emberi léptékre és már csak a zene marad. Jó komponenseknél kiderül, hogy egyáltalán nem torzítanak jelentősen, kitágul a tér, a dinamika, a hangszerek helyesen szólnak ÉS NEM TORZÍTANAK. Ez a legfontosabb, ettől fog behúzni a zenébe és azért is ,mert már az agyad hibajavító rendszerét sem terheli tehát el kezded élvezettel hallgatni a zenét. Érdemes egyszer egy akusztikus koncertre elmenni és utána meghallgatni a rendszert, mellbevágó a különbség. Nos, ez a különbség is csökken ilyen kábelekkel.


Összefoglalva:

  • megjelenik a felvételen szereplő levegő is a rendszerben

  • dinamikai korlátlanság

  • a hangszerek nem torzítanak

  • a legfontosabb: behúz a zenébe, nem gondolkodsz a lánc tökéletlenségein, egyszerűen zenét hallgatsz, mint a Szüleid a Sokol rádión délben anno.

  • nem érdekes a felvétel minősége, mert a ZENEISÉG a lényeges.

  • az emberi hang úgy jelenik meg, mintha a szomszédoddal beszélgetnél.

  • minden érzelem megjelenik a felvételen, együtt sírsz és együtt nevetsz az előadóval, együttessel.

  • a stúdió felvételek úgy szólnak ahogy akkor és ott felvették.

  • állandóan azon jár az eszed, hogy mit akarsz meghallgatni a cuccodon.

  • nyugodtan tudod hallgatni, nem pattansz fel hangerőt piszkálni, kábelt igazítani stb.

  • elmerülsz a zenében.

Na ez a High End és még sokkal több. Főleg anyagilag:-)


A Vallhalla ezeket mind tudja és még ennél többet is. Rámutat a rendszer hibáira, de nem tolja az arcodba, hanem finoman int, hogy figyelj, ez nem lesz jó, aztán szépen hátravonul és megmutatja a zenét. Ezzel a szettel pillanatok alatt belövöd a rendszered hibáit, mivel egy változót kihúztál a listáról, a kábelezést. Ezen kívül pokolian gyors kábel, ilyen gyorsat az életben nem hallottam. Ez fontos a térinformációk leképzésénél, mivel a finom teremzajok, visszaverődések megjelennek és nem kell nekünk pótolni. Ott van az a fenséges nyugalom, ahogy a nagyzenekart kezeli, soha nem zavarodik össze ha sok hangszer szól egyszerre, a hangok nem folynak egybe, pontosan az óriási felbontás miatt. Rengeteg mindent megmutat a felvételből. Kiemelkedő kábelek higgyétek el, pedig már hallottam néhány High End-nek titulált kábelt, amely bőven ütötte a milliós összeget. Ezeket emlékeim szerint egy az egyben lelépte kivéve talán az Audio Note kábeleket, de az már egy olyan liga ahova nagyon kevesen jutnak el.

Meg mondom őszintén sem a felépítése, sem az ára nem érdekel, valószínűleg soha nem lesz rá pénzem, de ettől függetlenül megnyugtatott, hogy van értelme a munkámnak és ez nagyon fontos a számomra. És csak bízom benne , hogy egyszer valaha mégis birtokolni fogok hasonlót.


Ha érdekel és van rá pénzed feltétlenül hallgasd meg........ (a pénz azért kell, hogy rögtön megvedd:-))

 

(Szerk. meghallgattam, megvettem a tápkábelt.)




1 megjegyzés:

  1. Ugyan ezeket éltem meg amikor a meglehetősen drága madzagjaimat (mert ezek csak madzagok voltak) cseréltem le Ákos
    Draco kábeleire. Nem akartam elhinni mire képes a rendszerem.
    Hús-vér emberek zenélnek valódi hangszereken.
    Napról napra ámulatba ejt a zenehallgatás.
    Mindenkinek ajánlom aki még nem hallotta, hogy tegyen egy próbát Valhalla kábelekkel !

    VálaszTörlés

A TANK műtéten

  avagy, hogyan faragjunk egy régi lemezjátszóból egy korszerűt. Vagy mást:-) Az egész agymenés ugyebár Ear cikkéből indult. Itt kiderül...