Mint a múltkor említettem, a kis Douk DAC meggyőzött arról, hogy a streamelés egy minőségi dolog, ezért úgy gondoltam ideje egy kicsit feljebb lépni. Igazából nem is akartam ebbe az irányba még jó ideig mozdulni, mivel nagyon elégedett voltam ezzel az egyszerű elektronikával. Időközben azonban CD futómű terén elkapott a gépszíj és a jófogás-ról beszereztem két futóművet is teszt céljából. Az volt az elképzelésem, hogy a DIY futóművet lecserélem egy Philips-re, mivel az AK 601-es nagyon jól szólt és persze a hifi agyam azt súgta, hogy egy CDM- 4/19+DAC csak jobb lehet. Ezért beszereztem egy Philips CD 604-est a fent említett futóművel és az általam kedvelt TDA 1543-as DAC-kal. Naivan azt gondoltam, hogy ez a kombináció jobb lesz az AK 601-nél. Hát nem így lett, valamit piszkosul eltoltak benne, mivel nem érte el a jóval olcsóbb AK 601 hangminőségét. Sajnos egy tipikus hifis hang volt, éles magasak, túláradó hangzás, ráadásul meglepetésemre még lassú is volt. Ráadásul nem hozta meg a zenehallgató kedvet sem. Elvileg egy kis tuninggal fel lehetett volna húzni, de sem kedvem, sem időm nem volt rá, ezért leraktam a hifi állvány aljára, majd kezdünk vele valamit jelszóval, főleg annak fényében, hogy volt rajta koax digit kimenet.
Az ebay-en mászkáltam egyszer és akkor találkoztam a Mistral DT-307DA-val kemény 35e Ft-ért, egy amerikai eladó hirdette. Gyakorlatilag nulla tudásom volt róla, de valahogy szimpatikusnak találtam a minimalista kinézetét, ezért utánanéztem hátha van valami róla a neten. Hát túl sok nem volt, amit találtam az az volt, hogy egy angol cég gyártja Kínában és a teszteken ragyogóan helyt állt, különösen a saját erősítőjével és CD futóművével. Egyértelműen a rendszer szinergia kiváló volt, ebből is látszik, hogy olcsón is lehet nagyon jó rendszert gyártani. Mára a cég feledésbe merült, igazából a honlapja alapján el sem tudtam dönteni, hogy létezik-e. A tesztelők kiemelték a gyors, ütős hangzást, a csöves DAC-ra jellemző kissé lágy magas tartományt és az élénk középsávot.
Ennek alapján gyorsan lecsaptam rá és kb. két hét múlva már ki is csomagoltam. A kezdés nem volt derűs, mert nem volt hangja a cuccnak. Ezért szétszedtem és kiderült, hogy csak kontakt hibás volt. Egy kis kontakt spray és már működött is. Belülről nagyon szépen volt megépítve, teljesen profi a szerelés. Nincsenek utólag berakott „gyógy” alkatrészek, minden logikusan volt elrendezve. Ahogy megítélhetem bitstream Dac volt benne, ettől egy kicsit fáztam, mivel ez a DAC fajta hajlamos nagyon részletezően, de kicsit dinamikátlanul szólni. Bekötöttem a Philips CD játszóra és volt csodálkozás, ugyanis nem egy bitstream hangot hallottam, hanem egy vérbő, nagyon gyors, feszes basszusú, középsávon kiváló felbontású hangzást. Oké ez itt jó, de hogyan szól a Lenovo laptopról?
Itt történt meg a csoda, a Lenovo gyors, dinamikus, de alapvetően fátyolos hangját olyan szinten felhúzta, hogy egyik csodálkozásból a másikba estem. Kifejezetten élvezetes, pörgős, a zenébe behúzó hangot hallottam, mondanom sem kell, hogy helyes hangszer tónusokkal. Egy új szintre emelte a streameres zenehallgatást aprópénzért.
Hogy megérte-e az árát? Ennyiért mindenképpen, mert bár tovább léptem egy jóval magasabb szintre, jelenleg az asztali PC hangját pörgeti fel teljes megelégedésemre.
Kinek ajánlom? Ismét a zenehallgató embernek, aki kis pénzért ZENÉT szeretne hallgatni. Nem tud DSD-t, meg nincsenek csoda adatai sem, de nagyon kellemes vele együtt élni.
Ha esetleg láttok valahol, akkor nyugodtan vegyétek meg, nem fogtok mellé lőni. Ha esetleg a saját erősítőjével együtt bukkansz rá ne habozz vedd meg. Fillérekért lesz egy igazi audiofil rendszered amire bármilyen nyűgös hangsugárzót ráakaszthatsz, ki fogja hajtani.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése