2023. december 27., szerda

Az időgép. Dual 1214.

 

  Mostanában rákattantam a lemezjátszókra, általam érthetetlen okból, mivel alapvetően a digitális és az analóg jelforrásommal is meg vagyok elégedve. Talán a Sanyo és Dynaco tuner hangminősége győzött meg arról, hogy érdemes velük foglalkozni. Ráadásul a Regám is nagyon jól szól, tehát látszólag semmi okom nem volt arra, hogy új változót vigyek a rendszerbe. Eleinte úgy gondoltam, hogy beszerzem az összes szükséges Valhalla kábelt és néhány évre letudtam a fejlesztést. Elég naiv voltam....


 

Ott kezdődött a mizéria, hogy egyre inkább elkezdtek érdekelni a Garrrard cég régi idler (dörzs) hajtású lemezjátszói, ezek igazi monstrumok és a tuningolásuk is egy vagyonba kerülhet, cserébe a netes források szerint über brutál hangjuk volt. Mivel egy ilyen összeállítás még szerényen számolva is üti a 1,5 MFt-ot, ezért a józan eszemre hallgatva lemondtam(egyenlőre) róluk. Tehát keresnem kellett egy másik kisebb über brutál lemezjátszót. A híres Lenco L75-öt elvettetem, mert bár jó hírű volt, de relatíve sok embernek volt és én inkább szeretek viszonylag új utakon elindulni.

Aztán az egyik este EAR blogján találtam valami érdekeset. Volt neki egy Soulines+Jelco 750 hangkaros összeállítású lemezjátszója, ami bőven High End volt minden forrás szerint. Mivel a 72 Audio tulajával és fejlesztőjével jó barátok voltak, gyakran találkoztak zenét hallgatni, beszélgetni stb. Az egyik ilyen napon észrevette, hogy az eddigi rommá tuningol Lenco L75 lemezjátszó helyett egy Dual 1229 idler meghajtású lemezjátszó futómű zenélt(az eredeti kart eltávolították és a saját 72 Audio 12” hangkarja volt beállítva). Nagyon ütős hangja volt és elkezdték csereberélni a karokat és a futóműveket. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy a Dual+12” kar minden paraméterben felülmúlta a Soulines kombót. A Dual futómű kb. a tizedébe került a Soulinesnek és mégis óriási dinamikát, ritmikát, stabil alapot és friss hangot produkált. Természetesen elindult a vezérhangya, hogy nekem is kell ilyen. Azonnal rászakadtam a hazai beszerzési forrásokra a Vaterára, Jófogásra az Avx-re. A Jófogáson találtam is egy jó állapotban lévő 1229-est, de addig tököltem rajta, amíg elvitték előlem. Mivel keretösszegből gazdálkodom, ezért két lehetőségem volt: várok egy másikra vagy egy olcsóbbat kipróbálva igazolom, hogy a hír igaz-e. Az utóbbit választottam és lecsaptam egy Dual 1214-re a 1229 kisöccsére kb. 1972-ből.Nagyon jó áron kaptam meg, kerek 12.000 Ft-ért vettem egy szimpatikus fiatalembertől. Ha már ílyen jó áron vettem, gyorsan újítottam a Goldring 1042 hangszedőm elődjét a G800-ast szintén 12.000 Ft-ért. Szuper mondtam magamban van egy jó kis beugró rendszerem. Beraktam a hangszedőt, beállítottam és egyenlőre hang nélkül elindítottam a kis lemezjátszót. Azért kicsi, mert a Regám hozzá képest óriási volt. Mivel a Dual lemeztányérja kisebb volt az átlagnál ,ezért egész picire össze lehetett zsugorítani. Ráadásul full automatikus volt és kb. 50 év távlatából az automatika tökéletesen tette a dolgát! Rárakta a kart a lemezre, a végén automatikusan a helyére rakta és illedelmesen kikapcsolt a végén. Hiába, a németek már régen is kímélték a környezetet :-) Ja ás lemezváltós is volt. Mondjuk ezt nem használtam.

Szóval miután jól működött bekötöttem a RIAA korrektorra, elindítottam és vártam a nagy hangot.

Amikor meghallottam a hangját egy kicsit elpityeregtem magam. Mi a franc! Búg mint állat! Rezignáltam legyintettem egyet és egy sóhajjal elkezdtem a szokásos maci üldözést. Kerestem én a földelésnél a kábelezésnél, mindenhol. Csak nem akar megszűnni a nyomorult. Ezt úgy utálom az RJM és az EAR replikánál már annyit szívtam, hogy egy rájuk se tudok nézni, mert hirtelen indulatomban felgyújtanám őket. Így ott porosodnak a polcomon néhány hónapja arra várva, hogy lelkierőt vegyek magamon és újra neki lássak. Na szóval semmit nem találtam. Ez nem lehet! És szokás szerint a netet bújva kerestem a megoldást. Néhány órai kutatás után rávezettek a hibára. A 1214-es 2 pólusú motorral szerelték, amelyet kerámia hangszedőhöz terveztek. Hát ezért volt relatíve olcsó! Bár az eladó nem tudhatta, laikus volt, ezt nekem kellett volna tudnom. Tudni kell, hogy a 2 pólusú motorok mivel aszimmetrikus elrendezésűek voltak, ezét irgalmatlan szórt mágnese teret hoztak létre, amely a mágnesen picup tekercseiben feszültséget indukált és persze ezt én is hallottam. A következő model a 1216-os már másik 4 pólusú motorral vot szerelve, így nem búgott hifire tökéletes volt. Gyorsan rendeltem egy ilyen motort az eBay-ről csekély 25.000 Ft-ért( jó vétel haha) mai gyorsan megjött a németektől és beszereltem. Igaz a beszerelés folyamán elveszett valahol a 78-as fordulat, de már nem érdekelt. Hallgatni akartam!

És hát amikor megszólalt én is hallgattam.....

Ennek az olcsó tucat árú lemezjátszónak a G800-sal olyan, de olyan mélyei voltak, hogy lepetéztem.

A mély tartományban egész világokat hallottam meg és hát a digitális cuccok mélyei hm, maradjunk annyiban, hogy van még mit fejlődniük. Dinamika, gyorsaság, slam (talán húzásnak lehetne nevezni) és testesség, testesség! Végre a dob nem csak membránból áll, hanem testből, egy bőgőnél érezni a test rezonanciáját, a beszédnek és általában véve mindennek súlya van. Így már értem az Audio Note tulajdonosának Peter Quortrup megjegyzését a hangszernyomásról, itt aztán volt dögivel. A középsáv pedig olyan jelenlétérzetet adott, amit utoljára a Spendor SP 100-nál (3-5 MFt csak) hallottam csilió forintos Marantz technikával megtámogatva.

Miért lett a bejegyzés címe az időgép? Azért, mert ifjúkorom hangzását mutatja, amikor csak egyszerűen zenét hallgattunk, másoltunk. Amikor felrakom ifjúkorom diszkó zenéit ott vagyok a Momentben és együtt őrjöngök a barátaimmal, ha Frank Sinatra-t hallgatok átjön a korszak hangulata. Mindezt egy kis híján 50 éves szerkezet tudja!


Mielőtt úgy gondolnátok, hogy most rátaláltam a Szent Grálra és ez a kis vacak mindent lemos, tegyük helyére a dolgokat. A Rega P3/24 jobb és sokkal. De ettől függetlenül kellemes meglepetés ért, mert a német hifit nem sokra becsültem idáig.

És ha már idler hajtás akkor megrendeltem már az utódját a TANKOT. Hamarosan érkezik......

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A TANK új csapágya

  Ez csak egy nyúlfarknyi bejegyzés lesz, mivel „csak” a TANK új csapágyáról szól. A lényeg az , hogy megérkezett az Audiovault-tól a csapág...