A történet ott kezdődik, hogy úgy éreztem, hogy a TANK-kal befejeztem az analóg vonal forrásrészének a kiépítését. Természetesen a befejezése még hátravan, ezt az ősz folyamán megejtem, néhány dolog változni fog, de az alapkoncepció marad. A hangjával maradéktalanul elégedett voltam, egészen kiválóan szól, ráadásul MC hangszedővel is. Sajnos vagy hála a Jóistennek, az AVX-en megjelent egy hirdetés a gyermekkori álom lemezjátszóról. Ennek a története egy kicsit érdekes, hát megosztom Veletek.
Korábban már írtam arról, hogy még gyermekkoromban elkezdtem hifizni, kezdetben Apukám hifi cuccán hallgattam zenét. Mivel akkoriban az egyetlen hifi információ forrás a mára legendás Hifi Magazin volt, ezért minden negyedévben tűkön ülve vártam a megjelenését. Amit tudni kell, hogy kicsit angolos volt a formátuma, azaz annyi információ volt egy számban, hogy hónapok múltán is találtam egy-egy cikket vagy megjegyzést amit nem olvastam és érdekes volt. Imádtam na.
Természetesen akkoriban az angol hifi volt a menő és magyarul találtam cikkeket a HiFi News-ból, a Hifi Choice-ból és más lapokból. Nagyon érdekes olvasmány volt, bár anyagi helyzetem okán reménytelenül távol álltak a bennük lévő cuccok attól, hogy megvásároljam őket. Ekkoriban nyitotta meg a lakóhelyünk közelében Huszti Zsolt első cége, a Zsolt Audio a bemutatótermét. Láttam a hirdetésüket a lapban és bár semmi pénzem nem volt, de felhívtam Zsoltot, hogy beugorhatnák-e hozzá lemezt venni és esetleg hallgatózni. Korrektül tájékoztattam, hogy nem vagyok fizetőképes hifi termékeket illetően, de Ő ettől függetlenül fogadott. Abban az időben ez nem volt egyáltalán természetes, hiszen ki a fene foglalkozott volna egy a kamaszkorból éppen kilépő sráccal? Megmondom a választ, senki. Az Ő emberségét és empátiáját mutatja, hogy néhány nap múlva kissé izgatottan csengethettem a bemutatóterem ajtajánál, ahol belépve a hifi mennyországban találtam magam. Eddig csak olvasott márkák termékeitől roskadoztak a polcok, Nakamichi Dragon(!), Epos ES 14 hangsugárzó, Exposure és ION Systems erősítők és a hifi világ három referencia lemezjátszója:Linn Sondek LP 12, Elite Rock, Roksan Xerxes.Leesett állal néztem körbe a helységben. Összegyűjtöttem pár hónap alatt egy kis pénzt, így becsületből vettem egy igazi audiophile lemezt a Harmonia Mundi kiadásában a Gregoria Paniagua La Folia-t. Otthon meghallgattam később, hát Apukám cuccán jól szólt, de semmi extra nem volt benne, el is süllyesztettem pár évtizedre. Most az internet korában jöttem rá, hogy ez egy igazi kincs, mivel a világ legjobb felvételei között tartják nyilván, ami nálam be is igazolódott.
Ugorjunk vissza a bemutatóterembe, ahol Zsolt látva a lelkesedésemet, javasolt egy gyors próbát addig, amíg megjön a következő vásárló. A következő lánc volt bekötve, ugyebár a három lemezjátszó közül valamelyik (azért nagy szó, hogy ez a három lemezjátszó egy helyen volt bemutatva, mivel a Linn cég megtiltotta a kereskedőinek, hogy más lemezjátszót tartsanak rajta kívül, vagy pedig árulhattál a Linn nélkül bármilyen lemezjátszót.) Exposure elő-végfok (utóbbi teljesítménye csúcsban 1kW!), Epos ES 14 hangsugárzó, ez utóbbi abban az időben egy legenda volt a különleges konstrukciója okán. Ja és persze a Nakamichi Dragon. Először is Zsolt azt demonstrálta, hogy egy polc hangfal is képes feldolgozni a dinamikai szélsőségeket. Ehhez Csajkovszkij 1812 lemezét tette fel, azt hiszem a Linn-re. Ezen a lemezen az ágyúdörgést valódi ágyúkkal vették fel. Felcsavarta a hangerőt és az Epos olyat szólt, hogy máig ott van a fülemben. Itt valóban 1kW csúcs teljesítményt adott le az Exposure, ráadásul pazar minőségben, könnyedén. Amit az Epos is könnyedén feldolgozott. Eszembe jutottak Édesapám Videotonjai, amelyek vagy kétszer nagyobbak voltak és dinamikailag olyan siralmasan szóltak, hogy szinte alig hallgattuk, jóformán csak háttérzenére használtuk. Apukám utólag belátta, hogy a régi rendszer sokkal jobban szól, főleg a zseniális Orion HS40 hangsugárzók miatt ( ha látsz egyet vedd meg, próbáld ki, meglepetésben lesz részed.) Szóval itt egy kis ízelítőt kaptam abból, hogyan is kellene szólnia egy jó rendszernek. Ezt a tapasztalatot jól elraktároztam, később nagy hasznát vettem kiindulópontnak. A következő bemutató az volt, hogy megmutatta a Nakamichi Dragon képességeit, felvettünk egy pár percet az 1812-ből és a monitorkimeneten rögtön visszahallgattuk. Gyakorlatilag alig volt különdség, úgy, hogy ott helyben Nakamichi rajongó lettem és kb. 40 év múlva meg is lett , ha nem is egy Dragon, de egy 482-es. Utána következett egy számomra nagyon érdekes teszt, egymás után meghallgattunk egy rész az 1812-ből mindhárom lemezjátszón. Nálam a sorrend egyértelmű volt, Elite Rock, Roksan Xerxes, Linn Sondek.
A Linn hangján hallottam egy érdekes felső basszus elszíneződést, amely nagyon analógossá tette a hangját, mégis valahogy nekem nem tetszett, ehhez képest a Elite Rock egy pokolian gyors, szikár, ritmikus hangot produkált, a Roksan valahol a kettő között volt, nem igazán érintett meg. Ez természetesen a saját szubjektív véleményem, valójában mindhárom lemezjátszó extraklasszis volt és ha akkor megdobtak volna valamelyikkel boldogan cipeltem volna haza:-) Természetesen ezek megvásárlása teljesen reménytelen volt, ezért csak mint tapasztalatot tároltam el, mondván soha nem lesz rá pénzem.
És most jön a svédcsavar, hogy mégis lett Rock-om! Az AVX-en kíváncsiságból felvettem a kapcsolatot az eladóval és kiderült, hogy a tulajdonos megbízásából hirdeti. Kérdeztem az árat (ez nem volt a hirdetésben) és amit mondott azonnal meggyőztek arról, hogy ezt a vételt nem hagyhatom ki. Néhány nap várakozás után egy korrekt és kedves demonstrációt követően a birtokomba került ez a legenda.
Na de mitől legenda? Szerintem a lemezjátszó kitalálása óta nem volt ilyen műszakilag ötletes megoldás a lejátszás minőségének a javítására. Más cégek a meglévő ötletek lenyúlásával (lásd Ariston-Linn) és azok finomításával töltötték az idejüket, de Max Towshend és csapata radikálisan újra gondolta a lejátszást és ennek eredménye a kívülről látványos szilikonvályú, amit a lemez fölé kellett tolni lejátszáskor. Ennek feladata a hangkar-hangszedő rezonancia folyamatos csillapítása. Annak idején tudtak a problémáról, de csak félmegoldások születtek, próbálkoztak a hangkarcső vastagításával, a belsejének habbal történő kifújásával, különféle csapágyazási megoldásokkal (ennek köszönhető az unipivot karok megjelenése) és más egyebekkel. Ez csak egy volt a sok nem látható megoldás közül, bár kétségtelenül ez volt a leglátványosabb. Új fajta tányércsapágyat használtak, a lemeztányér is más anyagból volt és egy a jelen esetben gipsszel kiöntött acél sasszét készítettek. Ez a lemezjátszó alapozta meg a későbbi Rock-ok hírnevét. Az akkori szakmai sajtó el volt ájulva a szilárd, ritmikus, gyors hangzásától, a hajtás csendességétől, a fekete háttérből, ahonnan kiemelkedtek a hangok, illetve az egészen félelmetes mikrodinamikai feldolgozó képességétől. Ezen jellemzők együttese hozta létre azt a minőségű hangzást, ami még most, a XXI.-ik században is megállja a helyét, sőt nemcsak megállja, hanem akár meg is előzi a mezőny nagy többségét. Természetesen most már a számítógépes tervezés és szimuláció korában már vannak jobb lemezjátszók (pl. Thales), de azok olyan áron mennek, ami egy átlag zenebarát számára megfizethetetlen. Szerencsére a gyártás olcsóbbá válásával egyre jobb az átlagos minőség, így egyre megfízethetőbbé válik a színvonal, már ha valakit ez érdekel....
Magát a fejlesztés történetét itt megtaláljátok érdekes olvasmány.
Szóval ez a számomra legenda nálam landolt egy szép napon. Az Excalibur karba egészen egyszerű volt beszerelni az Empire 4000DIII-at, amely vidáman fickándozott benne. Végre nem kellett a túlnyúlással babrálni, mert egy helyen volt a csavar nyílás és slussz. Becsavaroztam, bekötöttem, a vályút felszereltem, megtöltöttem 10.000-es szilikon olajjal, antiskating, ellensúly beállítva, elindítva a ZENE és perszer a szokásos popsira csüccsenés. Amit hallottam az valami elementárisan jó volt, a vályú ahogy megfogta a rezonanciát, valójában csak a hangszedőt és a lemezt hallottam. Olyan csendes a futómű, hogy hallani amikor a hangmérnök rákeveri a vágógépre a mester szalagot. Megfelel a hírnevének a hangja, mert olyan szilárd mint egy kőszikla, ezért is Rock lett a neve. A térhatás fenomenális, mert az apró részleteket is kibányássza a lemezből, de ugyanakkor megbocsátó a felvételi hibákkal kapcsolatban, mert nem emeli ki azokat. Az a fajta reprodukáló eszköz, amely elvonul Közted és a zene közül és valljuk be, mindannyian titokban erre vágyunk. A hangja nem fárasztó, órákig lehet hallgatni, arra ösztönöz, hogy tegyél fel még több lemezt. Ennek hatására tiszta vinyl függő lettem, a Feleségem nagy örömére (Ő fogadja a futárokat) sorra veszem az érdekesebbnél érdekesebb lemezek. És ami számomra nagyon fontos, végre a komolyzenénél is behúz a rendszer!. Most már Verdit, Mozartot is hallgatok nem csak Jordi Savall-t. Ami még nagyon fontos, hogy képes kiszolgálni a bármely korszak csúcs hangszedőit. Itt már nem kel a fejed törnöd, hogy például melyik Koetsu (lehet bármely más csúcs cég is pl. ZYX, Ortofon egyebek) lesz jó hozzá, vedd meg bármelyiket boldog leszel vele
Mit tudok még mondani? Nagyon-nagyon boldog vagyok....
Ui.: ettől még marad a TANK, mert az sem gyenge játékos:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése