2026. április 5., vasárnap

A család új tagja. (S.M.S.L. PL 200)

 

 

 Ahogy februárban ígértem, bemutatom az új digitális CD frontend-met az S.M.S.L. PL-200-at. „Természetesen” ez is egy kínai cég terméke, de olyan cégé, amely már régóta a hifiben tevékenykedik. Száraz műszaki adatokkal nem fárasztanálak Titeket, a cég honlapján mindent megtaláltok.

 A történet röviden annyi, hogy a Philips AK601-el abszolút megvoltam elégedve hangzásilag, de sajnos nem volt képes a CD-R-ek egy részét, illetve a hybrid SACD CD rétegét beolvasni. Mivel mindkettőből volt jócskán (SACD-n a kedvencem Jordi Savall zenéi), ezért szükségessé vált egy multi lejátszó. Sok elgondolás született, a Naim-tól a Micromegán keresztül egészen a Mark Levinson-ig, mondván szeretném ez hosszú időre lezárni a témát, úgy mint a lemezjátszónál. Egészen vad összegekre gondoltam, elmentem volna akár 1MFt-ig, de a józan ész közbeszólt. Az új 1 millás gépekkel valahogy nem voltam kibékülve, egy régit venni rizikó lett volna a szerviz miatt, így szépen lassan lecsökkent az összeg kb.300.000 Ft-ra. Ebben a tartományban azért volt néhány érdekes készülék. Nekem a UnityQute 2 után a Naim nagyon szimpatikus volt, de ezért az összegért elég régi példányok kellették magukat, a régi vintage japán cuccok nem igazán érdekeltek, Marantz, Philips már volt, így aztán eljött újra az a pillanat amikor billentyűzetet ragadtam és elkezdtem vadászni valamilyen számomra érdekes készülékre. Igazából az új R2R DAC-ok is érdekeltek, egy futómű+DAC képében, de ezek ára kicsúszott a keretből és nem is voltam meggyőződve arról, hogy megérik az árukat. Így botlottam újra az egyik  kedvenc blogomra a Komolyzenei ajánlóra. A blog írója Chord kedveltette meg velem a komolyzenét, amiért örökre hálás voltam neki. Néha szokott hifi cuccokról is teszteket írni, ezek alaposak és számomra legfontosabb szempontból elemezték a készülékeket, a zeneiség oldaláról. Nagyon jó, gyilkos minőségű komolyzenei anyagokkal tesztelt, amelyek a tesztalanyok legkisebb megingását is megmutatták.  Különösen szerette a viola da gambával és csellóval (ezek felhangérzékenyek) gyötörni a vasakat, amelyek nem tudták ezt normálisan lejátszani, azok bizony megbuktak. És volt jónéhány ilyen. Egy ilyen, utóbb mint kiderült, tréfás teszten eresztette össze az SMSL PL-200-at és a Mark Levinson No.512-t e világnak az egyik legjobb CD játszóját. A teszt végére Ő is meglepődve tapasztalta, hogy az SMSL partiban volt az amerikai nagyvassal, pedig az ára és a súlya alapján nem ez volt várható😊.  Mivel már hetek óta a keresgéléssel fárasztottam magam és már kezdet elegem lenni magamból úgy gondoltam megpróbálom. Érdekességképen egy másik teszten egy ugyanilyen mechanikával rendelkező Pro-Ject RS2T CD futómű, amely a Pro8 névre hallgat és Ausztriában tervezték. Meg is vettem volna, csak kb. 1M Ft lett volna az ára, ez nekem egy futóműért sok, nagyon sok, bármilyen jó is. Így maradt ez a kb. cipődoboz vagy annál is kisebb komplett CD játszó a maga Pro8 mechanikájával és az AK4499 DAC chipjével. Elég komplex gép, tud USB-ról DAC-ként menni (DSD is), plusz van koax digit bemenet, Bluetooth-ról is hajtható (24 bit/96kHz), van XLR line kimenet és fejhallgató kimenet is, mondjuk a hátulján, érdekes megoldás ez.

 A legfontosabb azonban a hangja, nem szerettem volna elkapkodni a meghallgatását, ezért a szokásos bejárató CD-vel ment egy-két napot+ az AK601-et is rendszeresen hallgattam az összehasonlítás véget, ami nem is volt összehasonlítás, mivel amikor beraktam az első Jordi Savall CD lemezt egész egyszerűen az csúszott ki a számon, hogy hú b…meg. Alapvetően udvarias ember vagyok, nem szoktam káromkodni, de a különbség az első hangoknál már hatalmas volt. Joggal mondhatjátok, hogy a kis AK601 egy régi darab jó jó, de nem HighEnd. Aki ezt mondja annak azt javaslom, hogy vegyen egyet, igazán filléres tétel és utána mondja ezt. Elvittem anno az egyik barátom über drága rendszerében és a tulajnak lesett az álla , hogy ez a nevetséges műanyag vacak milyen súllyal, ritmikával szólalt meg, szemben az ő csillió forintos nagy vasával szemben. Azonnal vett is egyet hm. tartaléknak… Persze😊

A vásárlás menete gyors volt, az ebay-en sikerült kifognom egy vadonatúj, de bontott példány az USA képviseletnél kb. 100.000 Ft-al olcsóbban, azonnal lecsaptam rá és 3 hét múlva már az asztalomon pihent. 


 

Szóval itt álltam meglepődve és magamat kérdezve, hogy mi a fene történt? Természetesen azonnal szerettem volna egy lelkendező cikket írni a blogra, de a józan eszemre hallgatva elhalasztottam és csak a beharangozót írtam meg. Néhány pontban összeszedtem, hogy mi volt az ami nagyon tetszett benne bár ismételni fogom magam:

-          nagyon mély fekete csend, a Musician Pegazushoz hasonlóan, ebből emelkednek ki a hangok.

-          a szuper alacsony zajszint miatt az alacsony szintű felbontás fenomenális, ennek eklatáns példája Mylène Farmer - Avant que l'ombre à Bercy koncertjén az énekesnő énekének a finom intonálása, ez egyik CD játszómnál sem hallatszott idáig. Mindez a zene egészébe beágyazva, nem pedig az arcunkba tolva.

-          Dinamika, dinamika. Olyan megindulások vannak a zenében amiről eddig CD-n nem is hallottam.  

-          Érzelmek. Mivel az érzelmeket jelző finomságok megjelennek a zenében, ezért a szerző és az előadó érzelmei is megjelennek és élvezetesebbé teszik a muzsikát.

-          a hangszerhangok drasztikusan javultak, bár eddig is nagyon jók voltak.

-          nincs torzítás, ezért az agyunk jóval kevesebbet kompenzál, többet hallgatok zenét.

-          végre analóg a hang, folyamata, íve van az egyes hangoknak!

-          nincs homály, összemosódás a zenében, könnyű hallgatni.

-          a szokásos paraméter, berakod a CD-t és zenét hallgatsz és slussz, de szuper ez kérem!

-          nem kínlódsz kábelekkel, táppal stb., mert annyira jól szól, hogy nem érzed a szükségét az állandó matatásnak.

-          a zene egészét hallgatod , de ha akarod, ki tudsz választani egy szólamot pl. és azt hallgatod különösebb megerőltetés nélkül.

-          a hangerő szabályzás fenomenális.

-          nem értem ezt az egészet, mert az általam már „leírt” egy bites ( jó, néha 5-6 bitesbe átváltó) DAC adja a hangot.

Hátránya az is van:

-          nehezen tudsz elszakadni tőle😊

-          a füles kimenete elég gyenge legalábbis az AKG 501-el nem túl kompatibilis, itt a Heed klón sokkal jobb.

Hát ennyit fejlődött a technika néhány év alatt, ez egészen hátborzongató…

Természetesen marad a családban (bár az a Projekt futómű, azért izgat😊)

Vegyétek, vigyétek, mert már emelkedik az ára…

 

      

 

 

2026. április 3., péntek

Filléres tápkábel tuning. (Pryzmian 3x2,5 mm fali merev kábel)

 

                                   

Figyelem! Ha valaki a cikkben említett elosztót megépíti, kérem tartsa be az alapvető érintésvédelmi előírásokat. Az ezek be nem tartásából bekövetkezett károkért és személyi sérülésekért nem vállalok felelősséget! Ha nem értesz hozzá, egy szakemberrel vagy hozzáértővel építtessed meg!

 Pár héttel ezelőtt mászkáltam neten és belebotlottam egyik kedvenc blogomban (halfnote) egy érdekes cikkre. Hálózati elosztókkal kísérletezett és egy, számomra meglepő megoldással készített DIY elosztót. A lényege az volt, hogy a falba beépített merev 3x2,5 mm-es rézvezetéket használt kábelnek a fali csatlakozó és az elosztó között. A filozófia az volt, hogy a falban lévő vezetéket hosszabbítsuk meg a készülék irányába, így valóban csak a készülék hálózati kábelét használjuk hangszínezésre. Ezzel a készülékig egy homogén rendszer alakul ki, eggyel kevesebb lesz a változó. Elég szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban, mivel nem szólt drága alkatrészekről és nem volt benne semmi nyakatekert okoskodás, bár ez utóbbi kifejezetten tetszett. Igazából már kezdem unni a bullshit-et, tapasztalataim szerint az egyszerű elgondolások vezetnek a jó megoldás felé. Megnéztem a kábel árát, filléres tétel, a dugók szintén, szerelhető elosztó szintén van, igazából simán össze lehet építeni. Halfnote cikkében Pryzmian kábel szerepelt, ezért ragaszkodtam hozzá, de így kicsit nehezebb lett. Nem gondoltam, hogy ezt kilométerszámra árulják a villanyszerelők részére, de szerencsére a weben találtam egy olyan céget, amelyik kérésemre kis mennyiséget is eladott részemre. Ez a cég az Ovill Kft., köszönet a rugalmasságukért. A link a cég nevére kattintva megnyílik, így tudtok rendelni, ha szükséges. A dugók filléres vackok, ezt bárhol kaptok, nem kell márkás dugó szerintem, mert a különbséget azonnal halljátok.

 

Szóval a számítógépes hifihez összeraktam egy szettet, semmi extra cucc nem volt benne. Természetesen háromszor ellenőriztem a fázist és a földelést, Nektek is ezt ajánlom. Halfnote említette, hogy az első pár órában érdekes dolgokat művel, ezért erre felkészülve kötöttem be.

Nálam szerencsére ez nem történt meg. Egészen meglepődtem amikor elkezdtem hallgatni a fülesen keresztül, olyan érzésem volt, mintha egy függönyt húztak volna el a zene és én közöttem. Érdekes volt hallani a felvétel részleteinek a feldúsulását, a dinamika növekedését és  a gyorsulását. mindez azonban nem tolakodóan jött elő, hanem a zene szövetének a szerves részeként. Természetesen megpróbálom majd más helyen is, majd írok róla.Tiszta High End…

Mivel ez egy filléres tuning, mindenkinek jó szándékkal javaslom, csak tényleg tartsátok be az érintésvédelmi szabályokat, a temetés sokkal drágább mint ez az elosztó szett😊!

A család új tagja. (S.M.S.L. PL 200)

      Ahogy februárban ígértem, bemutatom az új digitális CD frontend-met az S.M.S.L. PL-200-at. „Természetesen” ez is egy kínai cég ter...